FANDOM



Aeon Flux -Avagy egy szép új világ-

2011-ben az emberiség 99%-át elpusztítja egy vírus. Trevor Goodchild megtalálja az ellenszert, s a maradék 5 millió emberrel megalapítják Bregna városát, az utolsót a Földön. Azután 400 évvel később, 2415-ben Aeon Flux megkapja a Monikánok-tól a feladatot, hogy egy titkos összeesküvés folyamán ölje meg az elnököt Terevor Goodchild-ot és döntsék meg a kormányt. Goodchild és családja ugyan is már 400 éve uralkodik, s emberek tűnnek el a zsarnok rendszerben. Aeon számára akkor lesz egyértelműen vállalható a feladat, amikor a rendszer megöli testvérét Una Flux-ot. Azonban nem várt fordulat következik be, ugyan is Trevort egy régi emlék alapján felismeri Aeon. Fény derül arra, hogy a gyógyszer mellékhatása a sterilitás, így az emberiség a 400 éve életek állandó klónozása folytán marad fenn. Ezért alkották meg a Relicalt, ezt a város fölött lebegő hajót. Azonban a sterilitás kezd múlni. Egyesek teherbe esnek. Trevor öccse félti a hatalmát, s az öröklétet, ezért titokban megölet minden teherbe esőt, sőt még saját bátyját az elnököt is képes elárulni… A film meglehetősen izgalmas kérdéseket vet fel. Vajon tényleg megtörténhet –e az , amiről szó van. A felelet a kérdésre a válasz egyértelmű igen. Az emberiséget állandóan fenyegetik a vírusok, ezek az élő és élettelen határán álló lények. A vírus ugyan is nem más, mint egy fehérjeburokba csomagolt RNS-lánc. Önmaga képtelen szaporodni, így egy sejtre van szüksége, melybe bejuttatja RNS-ét, s az a vírus lemásolására utasítja a sejtet. Folyamatos veszélyben vagyunk. Legutóbb a madárinfluenza rémképe lebegett felettünk, de az Ebola, vagy a lépfene is nagyon veszélyes, nem is beszélve a biológiai fegyverek fejlesztőlaboratóriumaiban előállított veszélyes törzsekről, melyek, ha elszabadulnak valóban elpusztíthatják az emberiség 99%-át. A Vírus ellen nem tudunk védekezni. Ha egyszer felüti a fejét, csak oltóanyagot fejleszthetünk, de az időbe telik, s addigra a halálos áldozatok száma egy világméretű járványban már százmilliókra tehető. Mert egy ilyen járvány világméretű lenne, hiszen a repülőgépek segítségével a fertőzöttek beutazhatják néhány óra alatt az egész bolygót. A filmben mire megvan az oltóanyag már csak 5 millió ember marad. Természetes tehát, hogy behúzódnak egyetlen városba, hisz számukra az addig túlnépesedett világ hirtelen túlon túl üressé válik. A csavar a dologban a sterilitás, tehát az emberiség kihalásra van ítélve. Ekkor jön a Relicalt ötlete a klónozás. Persze a lakókkal ezt nem közlik, így mindenki azt hiszi, hogy semmi gond. Örök körforgásra van tehát ítélve az egyén. Az adott esetben ez tűnik a helyes megoldásnak, hisz az emberiség mégsem veszhet ki. Az öröklét talán még hasznos is lehet, ha az ember tud róla. De ezt az előjogot a Goodchild-ek fenttartják maguknak. Így mindenki más a hatalomba be nem avatott bután éli le hétköznapjait, majd meghal, míg végre egyszer a lét újra színpadra szólítja őket. Persze jogos a felvetés, hogy a klónozottak ne tudják, hogy ők egy körforgás részei. Mert ha valaki ezzel tisztában van könnyen önnön gondolatainak csapdájába esik, ahogy ez a Goodchild-ekkel is történik. Az örök létezés emberi vágyaink ne továbbja. Mindannyian szeretnénk átmenteni múlandóságunkat a holnap számára. Az, hogy az emlékek és a tapasztalat elveszik, a társadalom számára hasznos, hisz így mindig egy új egyént kap. A bajok persze előbb-utóbb a felszínre törnek. Az első ilyen probléma, hogy a klónozott személyekben feltörnek előző életükből bizonyos emlékfoszlányok, így a társadalom „ idegbeteggé” válik. Ez egyelőre csak fikció. Embert még nem klónoztak olyan értelemben, hogy meg is született és felnőtt volna. De jelenlegi tudásunk szerint, az emlékek nem örökíthetők át pusztán klónozással. Csupán a genetikus adottságok. Más a kérdés, ha egy bizonyos személyt még életében klónoznak ( a filmben nem ez történik) ebben az esetben olyan dolgok történhetnek, mint két ikerpár esetében. Közös emlékek és lelki összekapcsolódás jöhet létre, melyet telepátia tudománya is kutat. A másik probléma, hogy a kezdeti sterilitás a 400 év alatt elmúlik, s 2415-re megfogannak az első gyerekek. A hatalmat végsőkig birtoklók számára ez a legrosszabb, ami történhet, hisz így az ellenőrzött társadalom lét kerül veszélybe. Így a teherbe estek rejtélyes gyilkosságok áldozatai lesznek. Ez persze gyanakvást és ellenállást szül a rendszerrel szemben. Eljön tehát az idő, amikor váltani kell, és visszatérni a természet szabályaihoz. A forradalom, melyet a Monikánok szerveznek végül is sikerrel jár, s a film is happy and-del végződik. Trevor és Aeon egymásra talál, Bregna falai pedig leomlanak, s az emberiség végre kiszabadul, hogy ott folytassa, ahol 400 éve abbamaradt.

Címe: Aeon Flux ( Aeon Flux) Rendezte: Karyn Kusama Írta: Phil Hay és Matt Manfredi Fényképezte: Stuart Dryburgh Producer: Gale Anne Hurd, David Gale, Gray Lucchesi Vágó:Peter Honess Zene: Graeme Revell

--Garzo laszlo 2008. szeptember 8., 12:33 (UTC)

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki