Enciklopedia Galaktika
Register
Advertisement

Az időutazás a sci-fi egyik legkedveltebb alaptémája, számos műben tölt be fő-, vagy mellékszerepet. E kitalált technológia az ember természetes vágyát testesíti meg, hogy kifürkéssze az ismeretlen jövőt, testközelből megszemlélje a régmúlt időket.

Az ember persze ezután sosem éri be szemlélődéssel, mert az információk birtokában azonnal változtatni akar: megmásítja a múltat a jelen érdekében, vagy a jelent a jövő érdekében. Azután próbálkozásait vagy siker koronázza, vagy éppen ellentétes hatást ér el, mint amit szeretne. Esetleg félsikert arat, nem kívánatos mellékhatásokkal.

A másik alapvető történettípusban a technológia elromlása vagy egyéb okok miatt a főhős egy távoli időben ragad és ott kell boldogulnia, vagy valahogy megoldania a visszajutást.

Paradoxonok[]

Az időutazás létezése önmagában számos paradoxont szül. Ezek egy részét a sci-fi szerzők tudatosan kihasználják, és erre építik a történetet, mások fölött pedig elsiklanak - amit aztán az olvasó vagy el tud fogadni, vagy nem.

Az egyik legalapvetőbb paradoxon a találkozás múltbéli önmagunkkal vagy szüleinkkel, hiszen ha véletlenül megölnénk őket, akkor mi meg sem születünk, tehát vissza sem tudtunk utazni hozzájuk az időben. E probléma feloldására adott egyik válasz az alternatív valóságok létezése, mely szerint minden változtatással egy párhuzamos univerzumot hozunk létre, amely eltér az előzőtől. Egy másik válasz pedig az eleve elrendeltség, mely szerint az igazán lényeges dolgokon egyszerűen nem tudunk változtatni. Az ufók is időgépeket használnak.

Időgépek[]

Az időutazást szinte kivétel nélkül egyfajta géppel képzelik el a sci-fi szerzők, amelynek megadhatjuk, hogy időben hová szeretnénk eljutni. A szerző koncepciójától függően ez a gép fizikailag is megjelenhet az adott időben, vagy csak az időn kívül létezik, egyfajta lyukat nyitva a téridő hálóján. H.G. Wells Az időgép című műve számos későbbi gépezetnek előképéül szolgált. De a 80-as évek Hollywoodjában az alkotók már egy autóba szerelték az időgépet.

Alapművek[]

Könyv[]

H.G. Wells Az időgép
Isaac Asimov: A Halhatatlanság halála (End of eternity)

Novella[]

Ray Bradbury: Mennydörgő robaj (A Sound of Thunder)

Filmek[]

  • Vissza a jövőbe trilógia (Back to the Future)
  • Időzsaru (Timecop)
Advertisement