FANDOM


A MetaGalaktika , 11. számának tartalma (2009):

[[
MetaGalaktika 11-B1 small.jpg
]]

A magyar tudományos-fantasztikus irodalom évszázados múltra tekinthet vissza, de jelene sem megvetendő, amelyben egyúttal jövője is benne foglaltatik. Kilenc tanulmány próbálja most elemzés alá vetni e népszerű tematikát, mely fiatal olvasók nemzedékeivel szerettette, s szeretteti meg ma is a könyvek világát. És az eszmefuttatások mellett illusztrációkként remekbe szabott novellák, regényrészletek mutatják be a hazai SF által bejárt utat a kezdetektől napjainkig. A Galaktika stábja és a Magyar Scifitörténeti Társaság által közösen összeállított kiadványban S. Sárdi Margit két tanulmánya is szerepel, egyik az SF megszületéséről ír, másik az utópiák kapcsolatát elemzi a későbbi tudományos-fantasztikus irodalommal. Veres Miklós a 19. század nemzeti érzelmű utópisztikus regényeit ismerteti. Simon Péter a Nyugat folyóirat köré csoportosuló szerzők SF-műveit mutatja be. Csuti Emese a tematika nőíróit veszi sorra, Csordás Attila pedig az 1950-es, ’60-as évek ismeretterjesztést előtérbe helyező szerzőit. Pogány Dalma a Galaktika által kinevelt új nemzedékek munkásságát méltatja, majd Huszár András ezt követő tanulmánya a ’90-es évek irányzatait taglalja. Végül Németh Attila ír a 2000 óta eltelt közel egy évtized fejleményeiről, a legújabb írógenerációról. Az esszéket novellaritkaságok kísérik, valamint egy regényrészlet. Bessenyei György utópisztikus szatírája a 18. században íródott németül, a nyelvújító Kazinczy Ferenc fordította magyarra. Tóth Béla képviseli a 19. századot, Tábori Róbert a századfordulót, a Nyugat nemzedékét Tóth Árpád. A nőírók nevében Kosáryné Réz Lola szól, a tudomány Kulin György asztala, a Galaktika nagy nemzedéke pedig Kasztovszky Béla hangján szólal meg. A ’90-es évekből Szélesi Sándor mutatkozik be, majd a legfiatalabb generációból László Zoltán, Antal József és Kovács T. Mihály.


S. Sárdi Margit: Amíg az SF megszületett
14 Tóth Béla: Utazás a Föld körül 24 óra alatt
30 Veres Miklós: A nagy magyar álom
42 Tábori Róbert: XVII. Mária Terézia törvénye
46 S. Sárdi Margit: Sci-fi és utópia
56 Bessenyei György: Der Amerikaner
66 Simon Péter: A Nyugat és a tudományos-fantasztikus irodalom
76 Tóth Árpád: Briggs Tom különös romjai
82 Csuti Emese: Nőírok a magyar SF-ben
90 Kosáryné Réz Lola: Kampa Daria naplója (részlet)
106 Csordás Attila: A tudomány mézeskanala
114 Kulin György: A feltaláló
122 Pogány Dalma: A Galaktika nagy nemzedéke
130 Kasztovszky Béla: A felvonó
136 Huszár András: Világok arca
150 Szélesi Sándor: Egy lépés az örökkévalóság felé
162 Németh Attila: Új időszámítás
170 László Zoltán: Párhuzamosok a végtelenben
182 Kovács T. Mihály: A Kazinczy-gép
188 Témakörök az SF-ben

Galaktika bolt

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki