Wikia

Enciklopedia Galaktika

Figyelőlistám Friss változtatások

Robert C. Wilson

Robert Charles Wilson 1953-ban született Kaliforniában, de kilencéves kora óta Kanadában él.

Első elbeszélése, az „Equinocturne” 1974-ben jelent meg az Analogban, még Bob Chuck Wilson néven. Írásai a továbbiakban számos magazinban feltűntek, de tehetsége körülbelül egy évtizeddel később vált egyértelművé az olvasók és kritikusok számára, amikor napvilágot látott ravaszul szerkesztett, stilárisan kifinomult bemutatkozó regénye, a Philip K. Dick-díjra is jelölt Hidden Place. Ebben meglepő módon tudományos magyarázatot kreál egy tündérek által lakott párhuzamos világ létezésére. Már itt fölbukkan visszatérő motívuma: az idegen környezetbe csöppent emberek szembesítése önmagukkal az ismeretlen örömteli vagy rémületes csodáin keresztül.

Az 1987-es Memory Wire-ben kiberpunk eszközök teremtik meg a kapcsolatot két világ között, míg a két évvel későbbi Gypsiesben gyermekek telepatikus képességei. Az 1990-ben megjelent The Divide az emberi tudatot hasítja ketté, az A Bridge of Years pedig az idő szerkezetén üt rést.

Wilson számára az igazi ismertséget 1994-es Mysterium című kötete hozta meg, ez a politikai lidércnyomás, amellyel végre a Philip K. Dick-díjat is sikerült elnyernie. Innentől a figyelem középpontjába került az angolszász piacon, amit több Hugo- és World Fantasy-díj jelölés mutat. 2002-ben The Chronoliths című regényének ítélték a John W. Campbell emlékdíjat.

A Pörgés 2006-ban a rangos Hugót is learatta, és a szerző azóta már folytatását, az Axist is befejezte. Munkássága magyar nyelven egyelőre sajnálatos módon ismeretlen, csupán egyetlen, rövidke novelláját olvashattuk.

Pages on Enciklopedia Galaktika

Lap hozzáadása
814pages on
this wiki
Advertisement | Your ad here

Latest Photos

Kép hozzáadása
450photos on this wiki
Továbbiak >

Recent Wiki Activity

Továbbiak >

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki