FANDOM


Kazahsztánban született, 1968-ban, és már fiatalon megragadták képzeletét a Sztrugackij testvérek és Robert A. Heinlein oroszul is hozzáférhető ifjúsági SF-jei. Ő maga 18 esztendős kora körül kezdett írással foglalkozni, és egy évvel később az alma-atai Zarja című újság meg is jelentette első novelláját. Eközben a helyi orvosi egyetemen kitanulta a pszichiáteri szakmát.

1989-ben dolgozni kezdett első komolyabb regényén, a Negyven sziget lovagjain. Ebben idegenek rabolnak el kisgyerekeket, hogy a jövő vezetőinek alakuló személyiségjegyeit tanulmányozzák egy mesterségesen létrehozott környezetben. A regény szinte egyszerre jelent meg a szerző első önálló novelláskötetével, amely a Nukleáris álom címet kapta. Ez utóbbiban az írások többsége pusztuló, széthulló jövőkben játszódik. (Az egyik elbeszélés magyarul is olvasható a Galaktika 205. számában.)

Ezek és Lukjanyenko későbbi művei számos hazai díjat elnyertek, így hamarosan már egyre népesebb oroszországi rajongótábor várta a következő kötet megjelenését. A határokon túli ismertségre azonban a szerzőnek még egy évtizedet kellett várnia.

Timur Bekmambetov 2004-ben készített filmet az Éjszakai Őrségből. A kevés pénzből is látványosra összehozott produkciót átvették amerikai forgalmazásra, és ez lehetőséget adott a regény angol fordításban való megjelentetésére. Addigra a könyvnek otthon már két folytatása (Nappali Őrség, Alkonyi Őrség) is elkészült, majd azóta még egy (Utolsó őrség).

Művei:

1998 Éjszakai Őrség (2007)
2000 Nappali Őrség (2007)
2004 Alkonyi Őrség (2008)
2005 Utolsó őrség (2008)
2007 Ugrás az űrbe (2009)
2007 Ugrás az ismeretlenbe (2010)

Galaktika bolt