FANDOM


Amerikai rendező, napjaink Hollywoodjának egyik legeredetibb alkotója. Los Angeles egyik elővárosban, Burbankben született és nevelkedett. Mindössze 17 éves volt, amikor megnyert egy rajzversenyt, s ezzel a Disney Stúdió vezetőinek figyelmét is felkeltette: a segédanimátori állást ajánlottak fel számára. Néhány éves munka után (dolgozott például a The Fox and the Hound és a The Black Cauldron című rajzfilmeken) azonban Burtonnek elege lett a Disney diktálta stílusból és tempóból, s függetlenítette magát. Rendezőként a Vincent címu animációs rövidfilmmel mutatkozott be: a film narrátora a nagy hírű színész, Vincent Price volt.

Burton filmjei voltaképp modern, hamisítatlanul a mai amerikai valóságban gyökeredző és azt a rendező kivételes vizuális érzékenysége folytán sajátlagosan átértelmező tündérmesék. A Vincent után következő munkája a Frankenweenie című rövidfilm, egy leleményes variáció a klasszikus Frankenstein-sztorira. 1985-ben készíti első egész estét betöltő játékfilmjét (Pee-Wee nagy kalandja), amit a kritikusok eredeti képalkotásáért dicsérnek. Sokéves munkájának első igazán édes gyümölcse a sziporkázó Kísértethistória című komédia, melyet 1989-ben követett a kasszasiker Batman, Burton mitikus-futurisztikus víziója a klasszikus Denevérember történetébe ágyazva. Ezt követően a rendező elkészítette a folytatást (Batman visszatér), majd a parádés Ed Wood című filmjét, mely a hetvenes évek végén a világ legrosszabb filmrendezőjének választott Edward Wood, Jr. élete egy szakaszának hiteles adatokon nyugvó, ugyanakkor bizonyos pontokon sajátosan átköltött feldolgozása.

Főbb filmjeiSzerkesztés

Karácsonyi lidércnyomás

Beetle Juice

Batman

Ollókezű Edward

Batman visszatér

Ed Wood

Támad a Mars!

A fej nélküli lovas

A majmok bolygója

Nagy hal

Charlie és a csokigyár

A halott menyasszony

Sweeney Todd: a Fleet Street démoni borbélya


LinkekSzerkesztés

IMDb adatlapja

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.